Hírek 85% TB támogatás mofetta kúráraAugusztus 1-jétől a társadalombiztosítás támogatja az úgynevezett mofetta-, vagyis a szén-dioxidos szárazfürdő-kezelést, amely Magyarország egyetlen gyógygázfürdőjében, Mátraderecskén érhető el.
Az erről szóló kormánydöntés új fejezetet nyithat, mind a Magyarországon nyilvántartott mintegy egymillió érbeteg, mind pedig a település életében. A jövőben 85 százalékos társadalombiztosítási támogatással vehető igénybe a mofettakezelés, vagyis "felírható receptre" – mondta Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője csütörtökön.
A mellékhatások nélkül gyógyító gáz elsősorban a magas vérnyomással, illetve az érszűkületi problémákkal küzdő betegeknek nyújt segítséget. A kormánymegbízott úgy véli, hogy... tovább >> Svájci Hozzájárulás Konferencia – Döntöttek a támogatások elKözel negyven nagyobb és várhatóan száznál is több kisebb projekt támogatására nyílik lehetőség a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében Magyarországon – 31 milliárd forintot meghaladó értékben. tovább >> Egészségnap MátraderecskénA Mátraderecskei mofettás kezelésre is ezen a napon jelentkeztek az érdeklődők. Dr. Gyetvay Gyula, a Mátraderecskei Széndioxid Gyógygázfürdő igazgató-főorvosa 150 fő térítésmentes kezelését vállalta fel. 50 főt Forgó Gábor polgármester irányításával autóbusz hozta-vitte. Megnézték a Recski Büntetőtábort, Palócföld nevezetességeit. Részt vettek a Gyógygázcentrum mofettás kezelésében és megfürödtek a fehériszapos Kincses Gyógyfürdő gyógyvizében tovább >> Márkanév lehet a mátrai jó levegő
Olyan pályázati ötleteket vártak, amelyek a helyi adottságokra, főként a tiszta levegőre alapoznak.
A Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében 250 millió forintos támogatásból fejlesztheti tovább és teheti európai hírűvé gyógyturizmusát a mátraházai Mátrai Állami Gyógyintézet (MÁGY). A svájciak olyan pályázati ötleteket vártak az intézménytől, amelyek a helyi adottságokra, főként a tiszta levegőre alapoznak. A Gyógyító Régiók nevet viselő programban a MAGY-nak két év alatt kell felépítenie saját márkanevét Mindettől a Mátra gyógyturizmusának fellendülését várják.
Hirdetés
Az egészség- és gyógyturizmus fejlődése jót tehet a helyi munkaerőpiacnak, és a cégeknek is több lehetőségük lesz az idegenforgalmi és az egészségügyi szektorban. Svájc eddig már több mint 130 millió svájci frankkal, vagyis mintegy 25,5 milliárd forinttal támogatta Magyarországot. A közép-európai ország hozzájárulásának célja az új és régi uniós országok közötti fejlettségi eltérés csökkentése.
A környezetvédelem- és infrastruktúra-fejlesztésen kívül egyebek között a humánerőforrás- és a társadalomfejlesztést is támogatták a svájciak az ötéves Svájci Hozzájárulás elnevezésű programban. Az alapszabály szerint a támogatási összeg 40 százalékát az észak-alföldi és az észak-magyarországi régiókban kell elkölteni.
2011-12-21 08:08
Forrás: Heves Megyei Hírlap Turisztikai projektek svájci-magyar együttműködésben2011.12.14. 16:58 |
Turizmus Panoráma Bulletin
A mátrai gyógyturizmusról és a tiszai fenntartható turizmusról kötött projekt megállapodást a Svájci Nagykövetségen a Svájci Hozzájárulás Hivatala és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
A Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében jóváhagyott megállapodást ünnepélyes keretek közt szerdán írta alá Christian Mühlethaler nagykövet, az NFÜ részéről pedig Simó Balázs főigazgató.
A Mátrai Gyógyintézet Gyógyító Régiók című pályázatát.... tovább >> Mofetta - receptreMikor lesz receptre mofetta?
Előre láthatóan 2012 elejétől mofettakezelést is rendelhetnek az orvosok a betegeiknek. Horváth László a pétervásárai választókerület országgyűlési képviselője Mikor lesz receptre mofetta? címmel tett fel kérdést a parlamentben a nemzeti erőforrás miniszternek. Az első Széchenyi-terv támogatásával, közel 400 millió forintos beruházással 2001 és 2003 során gyógyászati központ épült Mátraderecskén. Ám sajnos a mofettakezelés mind a mai napig nem részesül társadalombiztosítási támogatásban, annak ellenére, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő szolgáltató azt több alkalommal is kezdeményezte. Most, a szaktárca államtitkára, Halász János azt mondta: előreláthatóan 2012 elejétől felírhatja az orvos a szárazfürdőt. Forrás:EgerTv Gázoktól gyógyulhat a magyarok tömegeMátraderecske polgármestere, Forgó Gábor elmondta, a kilencvenes évek végén még csak egy kis faházban folytak a kezelések, aztán a Széchenyi-tervnek ...
tovább >> Vigyázat: hamisítják a gyógyító gázokatA Gazdasági Versenyhivatal bejelentésre már vizsgálja, hogy jogosan használják-e a mofetta elnevezést a gázzal történő gyógyításra szakosodott vállalkozók. A szén-dioxid és radon gáz keveréke hazánkban csak Mátraderecskén van jelen a természetben, ám három tovább >> |
| |

Emberi értékekben és természeti kincsekben bővelkedik a mi kis palóc falunk, Mátraderecske.
Mártaderecske a palóc régmúlt ámulatos szépségeit sikeresen ápolja az arany minősítésű Hagyományőrző Asszonykórus és a palóc Luca néptánc csoport. A 600 éves múlttal rendelkező palóc nemzetiségűMátraderecske népművészeti háznak is otthont ad, ahol kipróbálhatják a szövőszékeket és vásárolhatnak a szívet-lelket gyönyörködtető piros-kék palóc szőttesekből.

A mátraderecskei Népművészeti Ház üzletében működik a Palóc Út Információs Központ is, ahol hasznos ötleteket adnak 30 palóc település és Mátraderecske, programjairól és nevezetességeiről. A Palóc Utat bejárva a néprajzi értékek mellett számtalan élmény várja az utazót: kattintson ide! A Népművészeti Házban a palóc szőtteseken kívül több kiállítást is megtekinthetnek a Mátraderecske iránt érdeklődők. A geológiai kiállítás mellett bemutatják a mofetta gázkutatás történetét.
Mátraderecske központjában barokk stílusú, 1804-ben a Fájdalmas Szent Szűz-nek felszentelt római katolikus templom található, amelyet Mátraderecske lakosságának adományaiból nemrégen felújítottak.
Mátraderecske régi temetőjében Kiss János 1848-49-es szabadságharcos honvédőrnagy síremléke áll.
A Kanázsvár romjai a romantikus igényeket elégítik ki. Mátraderecske és Recsk között még áll egy romos tornya, a várat a XI-XII. században az Aba nemzetség építtette és a török időkben rombolták le. Tegyen egy virtuális sétát a Mátraderecske Kanázsvár - ban.
Aki kíváncsi a több száz éves palóc építészeti stílusra, javaslom, hogy sétáljon egyet Mátraderecske gyógyközség hangulatos, dimbes-dombos, tiszta, rendezett utcáin.
Mátraderecske vendég csalogató programja az évente augusztus végén megrendezésre kerülő palóc párnafesztivál és káprázatos palóc gyűjtemény kiállításának is helyet ad a Mofetta aulája. Látványos zenés, táncos hétvégi rendezvény a parádi Palóc Napok is, ahol megkóstolhatja a palóc gasztronómia remek ízeit is.
Egészségturizmus - Mofetta
Mátraderecske fekvése ugyancsak vonzó, hiszen innen könnyen elérhető az egri és a siroki vár, a recski nemzeti emlékhely, valamint a Palóc Út települései közül Bodony, Parád, Parádfürdő, Hollókő, továbbá Mátrafüred, Galyatető vagy a Kékestető.
Mátraderecske gyógyközségben van az ország egyetlen természetes gyógygázforrása, a Mofetta széndioxid szárazfürdő Az EÜ.Minisztérium által 1999-ben gyógytényezőként elismert mofetta gyógygáz alkalmas keringési és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegek érszövődményeinek kezelésére, gyógyítására. A Mofetta Gyógyközpontot 2007-ben országos gyógyhellyé, gyógyfürdővé nyilvánították. Mátraderecske kincse a Mofetta Széndioxid Gyógygáz-fürdő, ahol az érszűkületes, keringési és reumatikus betegségben szenvedő betegek ezreit 10 év óta eredményesen kezelik. Mátraderecske és a mofetta remény az érbetegeknek. Mátraderecske az érszűkület betegek mekkája.
Mátraderecske gyógyközség-mofetta szállás
Pihenőház mofettázóknak
Mátraderecske mofetta szállás ajánló
Szállás Magyarország
Tudják-e, hogy mi a különbség az erdélyi és mátraderecskei mofetta között?? Kérem, hogy legyen türelemmel, amíg betóltődik a hírTV 2008.03.18-i adásának felvétele, a GyógyHír magazin műsora.
Sajtó tükör Mátraderecskéről és a Mofettáról>>>
Az oldalt 2010.12.12 óta szerkeszti: Horváth Kálmán Gondűző Pihenőház Mátraderecske

|
|
|